Rakottak-Sültek kategória bejegyzései
Serpenyős csirke gombával és áfonyával, vagy aszalt szilvával!
Serpenyős csirke gombával és áfonyával, vagy aszalt szilvával! Főtt burgonyát passzrozzuk szét, keverjük össze az apróra vágott petrezselyemmel, sózzuk, borsozzuk, és tálaláskor erre tegyük rá a húsokat, majd a gombás szószt.
Csirkemell gyümölcsös kuszkusszal
Forraljunk egy kannában vizet. Tegyük a kuszkuszt egy lábasba, és öntsünk hozzá 300 ml forrásban lévő vizet, hagyjuk állni 5 percig, amíg megduzzad. . A páclé elkészítéséhez az összes hozzávalót tegyük egy lapos tálba, és keverjük simára.
Rakott Csirkecomb
Serpenyőben felhevített olajon a hús mindkét oldalát közepes hőfokon elősütöm, majd tepsibe helyezem. Rájuk halmozom a párolt gombát, a sonkát, és befedem sajtszeletekkel, a hús elősütéséből visszamaradt pecsenye levét aláöntöm.
Szárnyas rabló
A tisztított csirkemellet egyenletes kockákra vágjuk. A zöldségeket és a szalonnát hasonló darabokra vágjuk, amit bepácolunk a Csirkés ételízesítővel és őrölt borssal. Ezután nyársra húzzuk úgy, hogy a két végét egy, egy gombafejjel
Tepsis karfiolos rakott csirkemell
A csirkemelleket szeleteljük fel, és pácoljuk be a csirkés ételízesítővel, őrölt borssal, majd tegyük egy tűzálló tálba. Halmozzuk a tetejére a karfiolrózsákat.
Rántott csirkemell, sajttal, sonkával töltve
Gordon Bleu csirkemellből, burgonyapürével Hozzávalók. 4 db csirkemell 3 evőkanál ételízesítő csirkés ételekhez 2 db tojás 15 dkg zsemlemorzsa 15 dkg liszt 5 dl étolaj 10 dkg gépsonka 10 dkg trappista sajt Elkészítés: Az ...
Fasírt másképpen (hús nélkül)
Összekeverjük a tojással, a sajttal, a fehér borssal, a fokhagymakrémmel és annyi zsemlemorzsával, hogy kis fasírtgolyókat tudjunk formázni belőle. Egy kis zsemlemorzsában meghempergetjük őket, és forró olajban kisütjük.
Rajnai felfújt
A megtisztított burgonyát reszeljük le, a hagymát vágjuk szeletekre. Olvasszuk fel nagy serpenyőben a vajat, pirítsuk üvegesre benne a hagymát és együtt pároljuk, A tojást verjük fel, ízesítsük sóval, borssal és keverjük a burgonyás
Csirkemellfilé sonkában
Kiváló izű húst kapunk, ha sonkába tekerjük. A gyenge pármai sonka pl. Kevesebb fűszeresízt ad a húsnak, mint egy erősebb fajta A vékony zöldségcsíkokhoz megtisztítjuk a zöldséget, és éles késse| Először szeletekre, majd hosszában kb.
Rakott karfiol gazdagon
Rakott karfiol gazdagon A karfiolt megtisztítjuk, rózsáira szedjük és sós vízben puhár a főzzük, majd lecsöpögtetjük. A tűzről levéve beletesszük az apróra vágott főtt, füstölt sonkát, az áttört túrót, sóval, borssal, reszelt szerecsendió
Zöldborsó rizzsel.
Zöldborsó rizzsel. Hozzávalókat ízlés szerint adagolhatod Vegetás vízben megfőzöd a rizst, közben kicsi vajon megpárolod a friss hagymát, és másik lábosban a frissen kifejtett zöldborsót felforralod. Egy üvegtálat kicsi ...
Rántott hús kicsit másképp!
Rántott hús, zsemlemorzsa helyett reszelt burgonyában megforgatva. Keresztlányom lakodalmán tálalták fel ezt a borzas csodát. Családomnak nagyon ízlett, ezért elhatároztam, hogy elkészítem. Azt ugyan nem tudtam, hogyan kell ...
Sajtos sertéskaraj
A paprika, a vaj és a kemény sajt finom fűszeres borítást ad a szaftos karajnak. Hozzávalók 4 adaghoz: 4 szelet sertéskaraj só őrölt fekete bors 1 evőkanál kendermag olaj 10 dkg kemény sajt ementali vagy gouda 1 teáskanál ...
Sajtos karfiol
Sajtos karfiol hozzávalók: 2 tojás 5dkg light margarin 25 dkg sajt 2 pohár kefír 1 kg karfiol kevés szerecsendió só Sajtos karfiol elkészítése: A karfiolt szedd rózsáira, és gyengén sós vízben főzd majdnem puhára. ...
Hagymás–tejfölös csirke
Hozzávalók: 1 egész csirke, 5 ek. liszt, 1 ek. pirospaprika, 1 tk. majoránna, só, bors, 2 egész hagyma, 10 dkg sajt, 2 dl tejföl, 5 gerezd fokhagyma, 4 ek olaj, margarin a tepsi kikenéséhez, tej a pácoláshoz. Elkészítés: ...
Mustáros hagymás csirke
Mustáros hagymás csirke - Egyszerű az elkészítése Hozzávalók: 4-6 db csirke comb só frissen őrölt bors 2 fej vöröshagyma 2 1 2 dl fehérbor 2 evőkanál mustár 1 csokor petrezselyem 2 dl tejszín 2-3 gerezd fokhagyma ...
Rakott zöldbab
Hozzávalók: 50 dkg darált sertéshús 1 nagy fej vöröshagyma 2 gerezd fokhagyma 80 dkg zöldbab 4 paradicsom 10 pannónia sajt 5 dkg + a tálhoz 1 csipet majoránna 3 dl tejföl 2 tojás Elkészítés: A hagymát, a fokhagymát ...



